core-007_04
core-007
core-007_06

Ingrid Schmoliner

карлицы сюита

Ingrid Schmoliner — prepared piano

This album of Ingrid Schmoliner is a suite of powerful prepared piano music, inspired by the saga of the Percht, a female pagan godess, which appears on midwinter and whose origins reach back to the Stone Age, still present in the very remote mountain areas of the Austrian alps.
This composition speaks a unique sonic language, distinctively and complex, a multilayered piece of art without any electronic treatments or overdubs.

Starting with Stampa, a tribal trance beat helter-skelter, this music hits the listener with full impact. The following Grul with its bell-like sound preparations and fast movement creates a feeling of frozen and uneasy suspense and leads direktly to the last piece on Side A: Balaena mysticetus, which is the scientific name of the bowhead whale. And it is quite what this piece sounds like. Natural reverberation of stroked and bowed objects inside the resonance body of the Grand Piano recall the presence of an archaic living creature, fragile but of enormous size, calling through the sea.
Side B bursts in with another repetitive structure, a stumbling dance, named after the russian counterpart of the austrian Percht, the Baba Jaga. Not in an Mussorgskyan illustrative way, but caught in a hallucinating fever trip on a spiraling roller coaster. A punching, heavy sound without preparations, nor pitty is opening a clear view on the hitting shock that is imminent.
The following track Teadin brings silence and relief. On the record’s longest track, the piano strings are resonating from sustaining Ebow impulses, layered to beautiful harmonies. With Zampamuatta, a reprise/variation of Stampa, the LP ends and the circle is closed.
A unique sonic language, distinctively and complex, a multilayered piece of art without any electronic treatments or overdubs. With artwork by Wendelin Büchler, inspired by drawings, scratched in the alpine rocks and custumes of the Percht rites in winter.

Listen

Format

Gatefold-Sleeve LP + digital download
46:28 min
limited edition of 300 hand numbered copies
core 007

Credits

  • Composition_Interpretation_Production 2013/14 by Ingrid Schmoliner
  • Performed without electronic devices, except E-Bows in “Teadin”
  • Recorded without overdubbing 2013 in Vienna by Martin Fisch
  • Mixed by Robert Hofmann and Alexander Yannilos
  • Mastered by Kassian Troyer
  • Drawings & Sleeve artwork by Wendelin Büchler

Some praise…

“Vraiment encore une fois, je suis absolument séduit par une nouvelle sortie du label berlinois Corvo Records…”
— Revue et Corrigée (FR)

“… A piano autopsy conducted from all angles, founded on the constant presence of intense, meditative concentration…”
— ATTN:Magazine (UK)

“… If you want me to be really serious: Ingrid is the goods – go listen.”
— Touching Extremes (IT)

“… Schmoliner schafft einmal mehr höchst eindrucksvolle, weil eigensinnige Musik, die ihr eine Sonderstellung unter den Klavierspieler*innen einräumt…”
— freistil (AT)

“… Sa musique est variée, dense et intense, personnelle et émotive. Une agréable découverte en somme.”
— Improv-Sphere (FR)

Reviews

An impressive suite of six pieces for prepared piano, inspired by the legend of Percht, a pagan goddess of the Alpine regions. Four of the six tracks involve propulsive rhythmic work while two are more serene. The preparations she uses seem to be not uncommon– a couple of the pieces remind me of Cages “Dances for Piano”, but with more driving force, less gamelan (though that tonality is heard on “grul”) and one track, “Бaбa-Яra”, is remarkably reminiscent of the main spine from Rzewski’s “Winnsboro Cotton Mill Blues”–but Schmoliner has a fine sense of restricted color. I often found myself thinking of strong charcoal drawings with just hints of umber or ocher, something in the Kiefer range. She tends to set a pace, sometimes verging on the relentless (but not overly crowded) then seeds it with these delicate offshoots, dabs of sound that are gone before you know it like enticing images glimpsed from a hurtling train. On “Balaena mysticetus”, presumably an homage to whale song, she bows the strings with great sensitivity, summoning wonderful waving moans while on “Teadin”, she makes effective use of e-bow. Otherwise, it’s full steam ahead, no looking back.
A solid, imaginative and finely performed recording–I’m eager to hear more from Schmoliner.
— Brian Olewnick, Just Outside

 

Comment faire sonner un piano comme jamais. Cet instrument qui a de longs siècles d’histoire derrière lui. Un passé historique peut-être lourd à porter, mais qui ici, à l’intérieur comme sur les touches, sait nous montrer qu’il a encore de nombreuses devant lui de découvertes, de nouvelles pratiques, de sonorités inattendues, comme la guitare à plat a pu, en ses débuts comme de nos jours, ouvrir un potentiel caché, des contrées inexplorées. On a pu connaitre de nombreuses pratiques et (r)évolutions du piano depuis la musique classique, contemporaine avec Éric Satie, ou minimale avec Sophie Agnel ou Andrea Neumann. Ingrid SCHMOLINER nous prouve avec ce fabuleux album vinyle, que le piano préparé a de beaux jours devant lui. Avec un intérieur de piano pouvant sonner comme des cloches, comme une machine mécanique folle, qui forme d’ailleurs une boucle avec ce lien entre la dernière pièce “Zampamuata”, en écho à la première, ” Stampa”. Comme si elle ne voulait pas que le disque s’arrête. Ne pas donner de fin à ces six pièces entre minimalisme, rythmes binaires en variations, et musique répétitive. Un mixage et une prise de son impeccables, donnent une couleur un peu surréaliste, à cheval entre le futurisme et le modernisme. Le tout parfumé de cette excellente pièce, “Grul”, entre percussions minimales quelque peu angoissantes, et primitivisme.
Vraiment encore une fois, je suis absolument séduit par une nouvelle sortie du label berlinois Corvo Records. Une collection unique.
— Cyrille Lanoë, Revue Et Corrigée # 102

 

Ingrid Schmoliner de dedica su grabación карлицы сюи та a la deidad pagana Percht (también conocida como Perchta o Berchta), perteneciente a la cultura ancestral de la zona de los Alpes. En solitario, empleando el piano en toda su extensión, su voz y la electrónica, su música remite a un elemento atávico como es el empleo de las percusiones para armar un discurso musical. La artista austriaca se desplaza al interior del piano. Allí juega con los distintos sonidos que para la mayor parte de pianistas se esconden en su interior. Para Schmolimer el armazón del piano es una fenomenal caja de resonancia. Con sus teclas crea ritmos repetitivos, casi maquinales. De sus cuerdas extrae sonidos metálicos, y otros que se asemejan al tañer de campanas de distintos tamaños. Eludiendo las melodías se van sucediendo los seis temas de esta grabación con las referencias casi tribales de “Stampa”, “Grul”, “Бaбa-Я ra” y “Zampamuatta” que cierra la grabación formando un ciclo sonoro y conceptual enlazada con el primero de los temas citados. Entre medio aparecen dos piezas muy diferentes entre sí y con el resto: en “Balaena mysticetus” recrea el sonido de un supuesto diálogo entre ballenas, mientras que “Teadin” es un tema planeador gracias al uso de ebows. карлицы сюита es un muy interesante recorrido sonoro por las posibilidades del piano.
— Pachi Tapiz, Toma Jazz

 

– Ode à deusa Percht –
Menos nome, por estes lados, tem Ingrid Schmoliner. E no entanto, o seu “карлицы сюита” é um autêntico tratado da preparação do piano, indo mais longe do que qualquer coisa que tenha sido feita por Anthony Pateras, Reinhold Friedl ou Sophie Agnel. Tem uma diferença relativamente a estes e outros pianistas que se debruçam sobre o interior do seu instrumento na improvisação: tal como John Cage, o inventor do procedimento, faz uso de preparações fixas, cada tema constituindo uma obsessiva análise de todas as possibilidades permitidas por um determinado “setup”.
O disco inspira-se na saga da deusa pagã Percht, cujo historial remonta a milhares de anos e ainda hoje é parte da mitologia popular dos Alpes austríacos. Terá sido essa ancestralidade do imaginário colectivo local que definiu o carácter tribal e de transe da peça de abertura, cuja intensidade nos atinge o estômago logo para começar. Mas Schmoliner tem mais para oferecer e só no lado B do vinil se regressa a semelhante polirritmia de impacto que mais parece um gamelão de outra galáxia. O que se segue é mais calmo mas também ainda mais primevo, evocando o cântico da Balaena mysticetus por via da aplicação de um arco nas cordas do piano. Com grande efeito, aliás – poderia ser um violoncelo ou um contrabaixo a produzir estes sons. Outra faixa é uma catedral de harmonia, congeminada pela aplicação de “ebows”. Só em ocasiões reconhecemos a criação de Cristofori enquanto tal, momentos esses que ora nos remetem para Musorgski e Bartok, ora para Cecil Taylor e, inclusive, Charlemagne Palestine. E isso só porque a nossa audição se faz com lembranças de outras escutas, pois o certo é que este é um caminho ainda em desbravamento, com cada quilómetro percorrido a surgir como algo de novo. Ingrid está na dianteira a cortar mato e apenas agora nos apercebemos disso.
— Rui Edoardo Paes, Jazz.pt 3/2015

 

As she focuses on what happens inside the viscera of the prepared piano, the nearly scary centering of Ingrid Schmoliner’s eyes suggests that messing up with her is not recommended. Still, a sort of uncompromising poetry and a somewhat ruffled sonorousness get integrated in proportionate structures across the six tracks of this album, whose cyrillic translation reads as “Dwarf Suite” according to the computerized gnomes at Google. The Austrian pianist’s approach reveals total connectedness among the various stages of her individual artistic wholeness. Exactitude in the music’s mechanical consolidation, and the type of sensitivity that separates insightful legitimacy from accidental dabbling are manifest since the very first seconds. The clever choice of applying a condition to each episode – exploiting that option completely – repays the listener in full: no mistaken identities, no wishy-washy multi-genre winks or pat-on-the-back allusions. The opener and the closer – respectively titled “Stampa” and “Zampamuatta” – are potently rolling mechanism of percussive efficiency, colored just enough to let us recall what the original source is. “Grul” is a delicious mini-gamelan with carillon-like shades, whereas “Balaena Mysticetus” is perhaps the album’s top, a genuinely affecting rendering of whale singing in which Schmoliner extracts sonorities nearer to double bass and cello than you might envisage. “Бaбa-Яra” is a ceaseless finger race on the left area of the keyboard, while “Teadin” distils sliding subtleties and flimsy upper partials via an eBow. After this introductory meeting with an improviser conjuring up scents of Baba Yaga with such a grade of prowess, I’m truly willing to be a witness in eventual forthcoming sorceries.
Or, if you want me to be really serious: Ingrid is the goods – go listen.
— Massimo Ricci, Touching Extremes

 

Quand on parle de piano préparé, on se réfère souvent à John Cage, et surtout aux Sonates & Interludes. Pourtant, la plupart du temps, les musiciens et compositeurs qui utilisent des préparations n’ont pas grand-chose à voir avec Cage, si ce n’est la volonté d’explorer le piano d’une autre manière. Avec Ingrid Schmoliner, j’ai l’impression qu’on se rapproche déjà plus du « maître ». Je ne crois pas l’avoir déjà entendu jouer, ni avoir déjà entendu des pièces d’elle, et je la découvre donc complètement avec ce LP paru chez Corvo où sont présentées six pièces pour piano préparé composées et réalisées par Schmoliner.
C’est difficile de ne pas penser à Cage, car la pianiste allemande s’inspire également de religion ancestrale pour composer, d’une déesse païenne nommée Percht et célébrée depuis l’âge de pierre notamment. Mais surtout, les préparations et les compositions de Schmoliner ne sont pas sans évoquer les musiques et les instruments balinais tout comme les premières explorations de cet instrument par Cage. On retrouve les timbres métalliques, les dynamiques percussives ainsi que l’écriture polyrythmique. Bref, autant d’éléments qui rapprochent cette jeune musicienne de Cage, beaucoup plus que de nombreux pianistes utilisant des clous dans leur piano… Après je ne veux pas réduire le travail de cette musicienne à une pâle copie de Cage, car ce n’est pas le cas, même si la marque du pianiste américain est belle et bien présente. Ceci-dit, Schmoliner ne s’intéresse pas qu’aux qualités percussives du piano mais explore également les qualités harmoniques de l’instrument, ses propriétés vibratoires, mais aussi et surtout le « chant » du piano, très bien exploité sur la cinquième pièce, une pièce jouée uniquement avec un ebow par ailleurs. Et surtout, elle explore différentes textures du piano pour atteindre certains états émotionnels, certaines atmosphères. Autant de caractéristiques qui éloignent Schmoliner de Cage donc qui s’intéressait plus aux méthodes de composition et aux possibilités percussives du piano.
En tout cas, les six pièces présentées ici par Schmoliner sont vivantes, variées. Elles sont toutes denses et riches, avec plusieurs niveaux de composition et de sensation, ce qui étend également la palette des univers parallèlement à l’utilisation de préparation. La musique de Schmoliner est très terrestre, très concrète, elle danse, elle martèle, elle possède un aspect quelque peu rituel dans les textures percussives comme dans les formes répétitives. Sa musique est variée, dense et intense, personnelle et émotive. Une agréable découverte en somme.
— Julien Héraud, Improv-Sphere

 

Das präparierte Piano feiert ein kleines, unbeachtetes Revival. Wobei … seitdem John Cage das toy piano in die zeitgenössische Klassik eingeführt hat, war es immer wieder in Mode und hat auch im Pop einige Verehrer gefunden, etwa Vampire Weekend, The Dresden Dolls oder Tori Amos. Unlängst hat Isabel Ettenauer mehrere Stücke des Komponisten Karlheinz Essl am Spielzeugpiano eingespielt und gerade eben präsentierte auch die Schweizerin Vera Kapeller eine CD vielseitig interpretierten Stücken für präpariertes Klavier und Spieldose vom Komponisten Paul Burkhard. Die vorliegende CD von Ingrid Smoliner präsentiert hingegen Eigenkompositionen und unterscheidet sich auch in ihrem instrumentalen Zugang von den anderen beiden Beispielen. Bei Schmoliner klingt das präparierte Klavier erstaunlich anders – mal nach Marimbas, mal nach Zither, mal nach singender Säge. Vermutlich nicht ganz ohne stolzen Unterton steht darum »performed without electronic devices« auf der CD Hülle. Allein dieser experimentell-virtuose Zugang macht die ZwergInnensuite, wie man den kyrillischen Titel der CD übersetzen könnte, hörenswert. Spannend aber auch der thematische Zuschnitt. Die sechs Stücke der CD, die um das Thema der buckeligen Hexe, der Percht, der Zampamuatta, der Baba-Yaga (als russische Variante) kreisen, evozieren tatsächlich einen düsteren Soundtrack zwischen Märchensage und Horrorshow, zwischen Gnomgetrappel und heidnischen Waldritualen. Herrlich, wie auf den betörenden Sirenengesang von »balaena mysticetus« die minimalistisch-bruitistische Wucht des Baba-Yaga Stücks folgt, um dann wieder von der sphärischen Schönheit »Teadin« abgelöst zu werden. So griffig und mit so viel Klanggestaltungswillen hört man das selben.
Ganz zweifellos ist “карлицы сюита” das Meister(innen)stück einer großen Klavierhexe.
— Curt Cuisine, Skug-Journal für Musik

 

“Prepared” piano is perhaps putting it lightly. There are moments where the piano sounds like a pile of splintered wood, ivory shards and loose strings diving in and out of the mess; strings buzz and try to wriggle out of a sandwich of glazed maple, while accidental languages of overtone start to emerge from Schmoliner’s boisterous rewiring of the piano interior. But the piano is still there, if only in part. Rich, clunking low notes trace momentary lines back to the instrument of origin, as particular notes manage to emerge unscathed from Schmoliner’s preparations – little pockets of intact mechanism in amongst the rubble of broken texture.
One can imagine her encircling the instrument like a pathologist at an autopsy. At some angles, it’s a clattering drum kit that sounds like a clock shop during an earthquake; at others, it’s a gigantic violin whimpering into a lonely, empty room (which disturbingly resembles an animal wheezing on the edge of death). Perhaps there’s a stool by the keys to denote where the player should position themselves, but perhaps not. The piano becomes a device for which there is no correct orientation nor mode of interaction, and Schmoliner alternates between the roles of liberal percussionist a botched, junkyard adaption of the traditional concert pianist, attempting to play her instrument “properly” in spite of the fact that the instrument has ceased to be “proper” itself.
— Jack Chuter, ATTN:Magazine

 

Die Wienerin gehört zu den Frauen, die auszogen, um freie und eigene Musiken zu machen und die sich zwischen Wien und Kärnten nicht ungern auch mal Damn! schimpfen lassen. Auf dem New Adits Festival 2013 im Klagenfurter RAJ hatten sie ein Stelldichein – Angélica Castelló, Susanne Gartmayer, Katharina Klement, Caroline Profanter, Ulla Rauter, Elisabeth Rozmann und Schmoliner selbst mit Watussi, ihrem anderen Trio neben Para (mit dem sie 2012 auf Creative Sources zu hören war).
Über Alessandra Eramo, die ebenfalls beim New Adits auftrat, entstand der Kontakt zu Corvo, wo nun ihr Solo für präpariertes Piano erklingt, von dem mit ‘Grul’ bereits ein Vorgeschmack auf der DAMN! Freilstil-Samplerin #3 zu finden war. Die nun russisch überschriebene ‘Zwerginnen-Suite’ ist der Energethikerin Maria Luise Botros gewidmet (die Anfang 2014 gestorben ist). Angeregt dazu wurde Schmoliner durch die Sagengestalt der Frau Perchta, ein Kondensat der germanischen Frigg und der keltischen Noreia. Deren Hoheit über den Bergbau motiviert das trappelnde ‘Stampa’ und das glockig klopfende ‘Grul’, Zwergentänze über cageianisch präpariertes Terrain. Dem folgt mit ‘Balaena mysticetus’ ein Walgesang, den Schmoliner mystisch summenden und daxophon stöhnenden Saiten entlockt. ‘Baba-Jaga’ evoziert mit repetitiv gehämmertem Klingklang die Mutter- und Totengöttin in einer ihrer slawischen Gestalten. Als ‘Teadin’ erscheint sie mit sirrenden E-Bows in ihrer Kärtner Version als nächtliche, todbringende Wäscherin, bevor Schmoliner mit ‘Zampamuatta’ wieder zum gnomischen Getrappel des Anfangs zurückkehrt. Wendelin Büchler hat das Album in seine kohlschwarze Höhlenmalerei gehüllt und damit auch Schmoliners poetische Anrufung der Magna Mater als ‘Frau im Berg’, die gegen den Zangengriff der stillstehenden Zeit das Spiel vom Bergen und Begraben im Gang hält.
— [Bad Alchemy 82 rbd]

 

Ingrid Schmoliner zählt ohne Zweifel zu den eigenwilligsten und innovativsten musikalischen Köpfen der heimischen Musikszene. Ihr auf dem Berliner Label corvo records erschienenes neues Soloalbum „prepared piano“ [sic] unterstreicht dies einmal mehr. Die Pianistin und Komponistin begibt sich abermals auf eine musikalische Reise, die auf fesselnde Weise tief ins Unkonventionelle führt. Spricht man von Ingrid Schmoliner, so spricht man von einer Künstlerin, der vorgefertigte musikalische Schablonen oder traditionelle Stildefinitionen welcher Art auch immer vollkommen egal zu sein scheinen. Ihre diversen Projekte (u. a. Watussi, Trio Para) sind stets das Abbild des Auslebens der grenzenlosen musikalischen Freiheit und zeichnen sich durch eine stets durchklingende avantgardistische Note aus. Die im weiten Feld zwischen Neuer Musik, Elektroakustik, Freejazz, improvisierter Musik und Volksmusik agierende Pianistin und Komponistin ist unentwegt auf der Suche nach neuen Möglichkeiten, Musik auszudrücken und zum Erklingen und zu Gehör zu bringen. Wie eben auch auf ihrem neuen Soloalbum. Der unkonventionelle Umgang mit dem Klavier: Es ist der eigenwillige und komplett unklassische Umgang mit ihrem Instrument, dem Klavier, der der ganzen musikalischen Geschichte ihren unkonventionellen Anstrich verleiht. Nach vorgeschriebenen Regeln passiert auf „prepared piano“ eigentlich gar nichts. Zumindest nicht den ersten Eindrücken nach. Ingrid SchmolinerDie Kärntner Pianistin und Komponistin entlockt dem Klavier seine Klänge, Geräusche und Töne auf unterschiedlichste Weise: klopfend, anschlagend, zupfend, streichend usw. Sie fasst die verschiedenen auf diese Weise erzeugten Klangelemente in rhythmisch pulsierende und geheimnisvoll anmutende Soundcollagen, die einmal mehr sphärisch, dann wieder mehr maschinell das Geschehen vorantreiben. Nach Melodien oder Harmonien im eigentlichen Sinn sucht man in Schmoliners Stücken vergeblich. Sind diese vorhanden, dann tief unter der eigentlich hörbaren klanglichen Oberfläche. Die insgesamt sechs Nummern lassen viel Atmosphäre entstehen. Sie pflanzen Bilder und Stimmungen in die Köpfe der HörerInnen und führen diese in fremde musikalische Welten, die in ihrer Art sehr eigen existieren und deswegen auch so faszinierend wirken.
Auf „prepared piano“ bekommt man Musik geboten, durch die man sich durcharbeiten und die man auf sich wirken lassen muss. Tut man dies und taucht in dieses ungewöhnliche musikalische Spektakel ein, so eröffnet sich sowohl ein wirklich interessantes als auch ein etwas anderes Hörerlebnis.
musicaustria.at

 

Ingrid Schmoliner è una pianista austriaca con la quale avevamo fatto conoscenza attraverso la compilation “Damn! (Freistil-Samplerin # 3)”, pubblicata su Chmafu Nocords, che conteneva proprio il secondo spezzone di questa suite, e adesso giunge inaspettatamente fra le mie mani il disco con l’intera suite pubblicato, ancor più inaspettatamente, dalla berlinese Corvo Records. “карлицы сюита” è una composizione in sei parti per piano preparato, suonato ‘inside’ e ‘outside’, dalle forti implicazioni femminili e femministe. Già dalla dedica, che la Schmoliner indirizza all’amica Maria Luise Botros, per proseguire con l’ispirazione tratta dalla figura mitologica di Percht, dea pagana di origini alquanto remote, celebrata nei mesi invernali e piuttosto popolare nelle regioni alpine dell’Austria (la figura nostrana della befana sembra discendere proprio da questa dea). L’aspetto sciamanico, al femminile, permea comunque tutta la suite e la stessa Schmoliner fa pensare al polittico di una sacerdotessa officiante.
Stampa, in apertura, è veramente incredibile, un aggressione tribale e selvaggia alle corde del piano indicata per scatenarsi durante una ‘notte sul monte calvo’. In Grul la fine tessitura di beat metallici può far pensare a una m’bira, non fosse che alcune sottolineature più grevi fanno chiaramente intendere, con la profondità delle loro risonanze, la presenza di una cassa armonica. Balaena Mysticetus, chiaramente ispirata al canto polifonico di questi cetacei, riflette un delicato rincorrersi di risonanze, a memoria delle vibrazioni emesse durante un affascinante lamentazione di sirene (è evidente che i marinai non potevano resistere a un richiamo così ricco di promesse). Бaбa-Яra, citazione dai quadri Musorgskijani, riprende il discorso stregonesco attraverso la figura di Baba Yaga, corrispettivo slavo-russo di Percht ; stilisticamente si tratta di una danza dai caratteri ripetitivi che fa pensare sia ad autori classici dell’est europeo, penso a Bartók, sia ad estremisti della new thing quali Cecil Taylor e sia, infine, a campioni del minimalismo tipo Charlemagne Palestine. Con Teadin, dopo il precedente muro cementato a base di suoni brevi, si scivola su un ammaliante bordone tutto giocato sugli amonici. È questa la parte più lunga e silente della suite, prima che il ciclo si concluda, con Zampamuatta, in una ripresa del salasso iniziale. Nel disco, ad esclusione di un archetto in Teadin, non vengono utilizzate sovraincisioni o artifizi elettronici, e mi sembra che l’autrice tenga molto a sottolineare questo fatto.Era dai tempi del “Solo” di Sophie Agnel e di “Chasms” di Anthony Pateras che un disco di piano preparato non arrivava a scuotermi come ha fatto questo “карлицы сюита”. – Grandissimo.
Il disco è in vendita soltanto come vinile in edizione limitata a 300 copie numerate.
— Sands-Zine

 

Το όνομα τής Ingrid Schmoliner αναφέρθηκε μόλις το προηγούμενο Σάββατο με αφορμή το άλμπουμ “PARAphore” των Para, ενός avant σχήματος το οποίο αποτελούν υπενθυμίζω (πλην της Schmoliner) η Έλενα Κακαλιάγκου και ο Thomas Stempkowski. Τώρα, ένα προσωπικό LP της αυστριακής πιανίστα έρχεται να μας απασχολήσει, ένα LP για προετοιμασμένο πιάνο αποτελούμενο από έξι συνθέσεις – τρεις ανά πλευρά. (Να πω, με την ευκαιρία, πως οι vinyl-issues ξανακαλύπτουν σιγά-σιγά κ α ι το τοπίο της σύγχρονης ηχητικής γκάμας, με τα «δύσκολα» long plays να παρατάσσονται, πια, δίπλα στις πιο δημοφιλείς και εμπορικές κυκλοφορίες).
Το “Kарлицы Cюита” [Corvo, 2014] –δεν γνωρίζω ποια μπορεί να είναι η αναγκαιότητα του κυριλλικού τίτλου– ανοίγει με το 5λεπτο “Stampa”, ένα ρυθμικό track, που ακούγεται κάπως σαν δοκιμαστικό των CAN (“Mother sky” και τα λοιπά). Είναι άξιον απορίας –πάντα οι ήχοι που προέρχονται από ένα prepared piano θα είναι άξιοι απορίας– με ποιον ακριβώς τρόπο η Schmoliner δημιουργεί αυτήν την αίσθηση του «καμπανωτού» μπάσου και κυρίως πώς κατορθώνει να αναπαραστήσει ένα τοιούτο rhythm section (μπάσο-ντραμς) μόνο με το πιάνο της. Το 8λεπτο “Grul” μοιάζει κάπως… παραμυθένιο. Σαν soundtrack ενός παραμυθιού για μεγάλους, πάντως, καθότι υπάρχει εντός του και μιαν αίσθηση ιεροτελεστίας. Ναι, είναι οι… καμπάνες που σκάνε από παντού και οι οποίες, με τις συμβολές τους, δημιουργούν αυτήν την κάπως «μυστική» ατμόσφαιρα. Στο επίσης 8λεπτο “Balaena mysticetus” η Schmoliner μάς μεταφέρει στους… μακρινούς ωκεανούς, σ’ ένα περιβάλλον στο οποίο ζει η φάλαινα… Balaena mysticetus. Ό,τι ακούμε –ένα κάπως υπόκωφο σύστημα… βόμβων και αναδράσεων (όλα από το πιάνο προέρχονται)– έχει συμβεί προφανώς για να κινητοποιήσει, στο μέτρο του δυνατού, οικολογικώς. Το κάπως aggressive και θορυβωδώς εκστατικό “Baba Jaga” υποτίθεται πως εκφράζει κάτι από το… απολλώνιο σκότος τής φερώνυμης θεότητας των αλπικών ορέων. Αλλά γιατί «υποτίθεται» και γιατί «κάτι»; Η δομή του κομματιού είναι τέτοια, ώστε να επιτρέπει την μετατροπή της υπόθεσης σε βεβαιότητα. Το 12λεπτο “Teadin” είναι το μοναδικό κομμάτι του άλμπουμ στο οποίο εκτός από το πιάνο, χρησιμοποιείται και e-bow. Σε κανένα άλλο track δεν υπάρχει ηλεκτρονική επεξεργασία ή παρέμβαση, ούτε overdubs, αφού όλα τα κομμάτια είναι γραμμένα σε πραγματικό χρόνο. Εδώ, λοιπόν, η ηλεκτρονική-ambient επέκταση είναι προφανής, όπως προφανής είναι και η οριοθέτηση ενός χώρου, στον οποίον κυριαρχεί το… αέναον μέσω της εκφραστικής λιτότητας. Το έσχατο “Zampamuatta” είναι μία επιστροφή στο “Stampa” (το lead track του LP). Η αρχική ρυθμική γραμμή υποσκάπτεται από διαρκή θορυβώδη («εσωτερικά» του πιάνου) patterns, απαιτητικής, φρονώ, «προετοιμασίας». Το γεγονός ότι το “Kарлицы Cюита” κλείνει (σχεδόν) με τον τρόπο που ανοίγει σημαίνει πως η Schmoliner είχε κάτι πολύ συγκεκριμένο στο νου της, έναν «κύκλο» τον οποίο εξύφανε με τρόπο απολύτως προσωπικό και, οπωσδήποτε, αισθητικώς αυτάρκη. Τι ακριβώς ήταν/συμβόλιζε αυτός ο «κύκλος» μένει, ίσως, να διευκρινιστεί… αν και, πιθανώς, να μην είναι αυτό το σημαντικότερο…
Phontas Troussas, ΔΙΣΚΟΡΥΧΕΙΟΝ / VINYLMINE

 

Ingrid Schmoliners erste Soloplatte hat, wie jedes nennenswerte Kunststück, viel mit dem Leben zu tun, mit dem realen wie dem imaginären. Der tragische Aspekt dieser Einspielung ist der Tod ihrer engsten Freundin, Maria Luise Botros, während der Aufnahmen zu dieser, ihr gewidmetene Platte. Es ist Schmoliner für dieses intime Zeugnis einer Freundschaft etwas Substanzielles gelungen, das von ihrer intensiven Beschäftigung mit Mystik und Ritualen getragen wird, speziell mit solchen, die in der Natur und in deren vorgestellten Zusammenhängen mit der menschlichen Seele wurzeln. Beispielhaft ist Track #3 Balaena mysticetus betitelt, eine dunkle Aura umfängt ihn, hergestellt durch Streichen über die größeren, zwischen den Saiten befestigten Stäbe. Chronologisch reicht карлицы сюита – Schmoliner präferierte kurz vor der Fertigstellung die kyrillische Schreibweise anstelle der lateinischen – von Stampa bis hin zur finalen Zampamuatta. Beide forcieren die perkussive Seite des präparierten Klaviers soweit, dass sie frappierende Ähnlichkeit mit einem Schlagzeugsolo aufweisen. Hier schließt sich ein Kreis.
Um Missverständnissen vorzubeugen: Jenseits des thematisch etwas nebulosen Bereichs, der von mehr irrationalen Gestalten bevölkert ist als von rationalen, schafft Schmoliner einmal mehr höchst eindrucksvolle, weil eigensinnige Musik, die ihr eine Sonderstellung unter den Klavierspieler*innen einräumt. Ein einziges Mal, auf Teadin, verwendet sie eine e-bow, ansonsten kommen ausschließlich Holzstäbe ins Instrument. Ganz ohne Zusatzmaterial kommt Бaбa-Яra aus, die Eröffnungsnummer der zweiten Plattenseite. Kraftvolles Klavierspiel von forderndem, drängendem, dynamischem und zugleich meditativem Charakter zeigt sozusagen die andere Seite der Pianistin. Symphatisantinnen dieser Gazette werden übrigens Grul, das zweite Stück dieser Konzeptplatte, bereits kennen. Das Stück changiert zwischen Repetitivem und Mikroveränderungen, mit Differenz und Wiederholung, wenn man so will – und ist zuvor schon auf der DAMN! freiStil-Samplerin #3 erschienen. Ingrid Schmoliner hat ihr Soloalbum bewusst auf Vinyl herausgebracht und dafür in den Corvo Records von Wendelin Büchler, der auch das Artwork der Platte verantwortet, die ideale Partnerschaft gefunden.
— Felix, freistil

 

Rakouská umělkyně Ingrid Schmoliner má sice zkušenosti s jazzovým i operním zpěvem a je mistryně v jódlování, ale na svém albu карлицы сюита předvádí mistrné kreace na preparované piano. Opus inspirovaný dávnou ságou o Perchtě, pohanské bohyni, která se zjevovala uprostřed zimy a jejíž původ sahá až někam k době kamenné do vzdálených míst Alp, kde je tato mýtická postava stále uznávána, působí zároveň současně i futuroretrospektivně. Od klopotavých polyrytmů v úvodní skladbě Stampa se tak dostáváme do kolovrátkové i spodními klávesami basované balanční magii v kompozici Grul. Dronová ponorná seance Balaena mysticetus vás zavede až do nirvánového vytržení a následující Baba Yaga chrlí své děsuplné klávesové prokletí ze všech stran přes údolí, stráně, propasti i velehory celou Euroasií. Více než dvanáctiminutové zastaveníčko Teadin vás zavede do říše e-boweového nervydrásajícího i nervyutišujícího pointilistického hyperminimalismu. Jistou katarzi pak přináší závěrečná temně kovově zvonivá vířivá psychedelicky laděná paramantra Zampamuatta. Totální prolnutí postupů nové hudby, svobodné improvizace a šamanských rituálů non plus ultra. Skvostné ovládnutí piana ve všech jeho částech a zákrutech, povětšinou bez použití elektronických devices (kromě zmiňovaného e-bow v jediné skladbě) působící zcela transcendentálně. Akustické střídmé a noblesní podprahové do jisté míry vzrušivě frigidiózní bakchanálie. Je to šestidílná svita, která má svůj řád, pevné kořeny a přesto naprostou vzdušnost. Vrásovitá kontraelegie plná výbušných i melancholických momentů a nevyzývavé krásy.
— Petr Slabý, His Voice

 

És amikor már azt gondoltam, hogy Sophie Agnelnek, Nusch Werchowskának, Marjolaine Charbinnak vagy éppen Magda Mayasnak köszönhetően már mindent tudok a zongora belsőről, mint önálló hangszerről, érkezik ez a lemez, egyenesen Berlinből, a kreatív szabadimprovizációs zenék egyik legkuszább, ám legizgalmasabb dzsungeléből. A Corvo kiadó korábban is postázott már bakeliteket – Ingrid Schmoliner bemutatkozó munkája is ilyen formában jelent meg -, ám ez az első alkalom, hogy promóciós példányként, nagyon helyesen, cd-lemezt küldött a label útját egyengető Wendelin Büchler. Bevallom, emlékeim szerint, nemhogy a zenéjével, de még a nevével sem találkoztam a bécsi Ingrid Schmolinernek, aki a zongorázás mellett vokalistaként, komponistaként és zenepedagógusként is tevékenykedik. Elena Kakaliagou kürtjátékos és Thomas Stempkowski nagybőgős társaságában tagja a PARA triónak, emellett állandó zenészpartnerei közé tartozik Marco Eneidi szaxofonos, Pascal Niggenkemper és Clayton Thomas nagybőgősök, Petr Vrba trombitás vagy éppen Pamelia Kurstin theremin-játékos. Énekesként vendégfellépés a grazi operában, közreműködés a finn táncos-koreográfus Riikka Theresa Innanen darabjaiban, osztrák koncertsorozatok – Raum_4 estek, New Adits kortárszenei fesztivál – kurátori feladatainak az ellátása, és még sorolhatnánk… Nem tesszük. A jól hangzó szakmai életrajzi adatok helyett essen inkább szó a карлицы сюита című lemezen hallhatóakról. Schmoliner nem részben próbálja meg megújítani, felülírni vagy saját képére formálni a preparált zongora már innen-onnan ismert hangzó jellemzőit, inkább a nulláról indít, és egy önálló nyelvezetet fejlesztett ki. Komponálási technikája meglehetősen izgalmas: a hangszer megszólaltatásához alapból elveti az elektronikus eszközöket (alkalmanként mindössze ebow-kat használ), az élőben rögzített szólamokat viszont utólag rétegenként egymásra helyezi. A szólamokat külön-külön elektronikus úton nem manipulálja, és később sem játszik rá a korábban felvett akusztikus részletekre. Zenész és hangszerkesztő, bizonyos megkötésekkel. A карлицы сюита hat tétele is egy aprólékos, sziszifuszi munka eredménye, egy mesteri ötletességgel megkreált hanguniverzum. Az elmúlt másfél évben komponált dalciklust a pogány hiedelemvilágból gyökerező, a Perchtről szóló mondák inspirálták: a fáma szerint a Percht – vagy Bercht – az egyedülálló asszonyok nőnemű oltalmazójaként tél közepén járja a vidéket, egyben a hideg évszakot hívatott elűzni csörgő-zörgő kolompjaival. A néhol pogány istennőként aposztrofált figura históriája egészen a kőkorszakig nyúlik vissza, de az osztrák Alpok magasan fekvő területein még ma is a közbeszéd része. És hogy mindez hogyan kapcsolódik az Ingrid Schmoliner által megkreált hangokhoz, azt mindenki döntse el maga, én ez esetben jobban szeretném a hallott zenét és az azt inspiráló háttértörténetet szétválasztani. A nyitó Stampában mintha egy komplett ütőszenekar kalimpálna, kaotikus, mégis repetitív, motorikus zajok keverednek konkrétabb, perkusszív elemekkel. Nehéz elhinni, hogy mindezek a hangok egyetlen koncertzongora belsejéből származnak. A Grul már Steve Reich halálpontos fáziseltolásos munkáit, illetve Richard Crandell rétegzett mbira-kompozícióit idézi. Egy szó: gyönyörű. A Balaena Mysticetusban Schmoliner kisebb tárgyakat szólaltat meg vonózással és dörzsöléssel, és ezek a hangok rezonálnak tovább a zongora belsejében. Lomhán kavargó búgások-zúgások, szöges ellentéte mindannak, amit eddig a карлицы сюита korábbi tételeiben hallottunk. A korong második felében egymást váltják az erősen repetitív struktúrák (Бaбa-Яra), a megváltó csöndben elnyúló, hosszan kitartott hangok légies kötegei (Teadin), majd ismét egy heves, perkusszív kalimpálás (Zampamuatta), ami nem más, mint a lemezt nyitó Stampa visszatérő variációja. A kör bezárult, a lemez lejárt. Kiváló, mi több, egyedülálló album; kétségkívül a fent említett zongorista hölgyek munkái mellé kívánkozik.
— Dusted Hoffman, Improv.hu

 

I’m trying to get my head around this LP of prepared piano by Ingrid Schmoliner this morning. My feeble western keyboard can’t even type its title, but it’s an instrumental concept record inspired by the saga of female pagan goddess Percht. In doing so Schmoliner draws a mysterious and unfamiliar sonic language from the piano, ranging from cyclical hammered rhythms to eerie whale-like bowed drones. The opening two pieces ‘Stampa’ and ‘Grul’ rely strongly on rhythmic repetition but in very different ways, the opener a chugging multilayered landscape of woody looped percussion and repetitive bell-like clangs while the latter piece instead opts of an eerily tense soundscape of windchime-like melodic patterns and booming drawn out piano notes, the side closing in very different fashion with stroked and bowed objects inside the piano creating a series of hauntingly resonating drones. Over on the other side we have a more conventional piano piece full of repetition and intuitively hammering bassy discord, before the most tranquil of the album’s pieces ‘Teadin’, a glacial mixture of pure-toned droning and metallic buzzing created by pressing an ebow directly against the piano’s strings, before a piece similar to the opener rounds off the cycle.
Fascinating and unusual piano-based soundmaking.
— Mike, Norman Records

 

Le piano préparé a une histoire – que l’on fait en général démarrer autour de 1938 avec John Cage – mais rien n’interdit à un musicien de s’y frotter aujourd’hui. C’est ce que fait Ingrid Schmoliner – pianiste et chanteuse – avec beaucoup de talent et d’écoute. Parfois dans des rythmiques très mécaniques qui ne sont pas sans évoquer les approches d’Anthony Pateras ou Gordon Monahan. À d’autres moments plus dans l’idée du continuum comme peuvent le faire Cor Fuhler ou Reinhold Friedl. Il faut noter que ce disque est aussi bien enregistré que pensé pour une écoute domestique.
Recommandé ! 300 copies numérotées.
— Metamkine

Updating…
  • No products in the cart.